Rólunk
Az idemagog.hu oldal azért jött létre, hogy a kormányzati és politikai szereplőket szembesítse tényszerű állításaik valóságtartalmával. Ezzel az a célunk, hogy hozzájáruljunk a hazai közélet átláthatóbbá és számonkérhetőbbé tételéhez.
Az ötlet alapját egy, az Egyesült Államokban működő weboldal szolgáltatta. Ennek hatására 2010-ben brnói szlovák diákok elindították a saját oldalukat. A magyarországi változatot velük együttműködve alakítottuk ki.
Tevékenységünk során a média nyilvánossága előtt, politikusok által elhangzó állításokat vizsgálunk, amelyeket ezután tartalmuk alapján kiértékelünk a Módszertan menüpontban olvasható pontok szerint. Emellett a vizsgálatunk tárgyához kötődő témákban publikálunk elemzéseket, tanulmányokat.
Nem célunk, hogy rábizonyítsuk a politikusainkra, hogy folyamatosan hazudnak, vagy éppen igazat mondanak. Egyszerűen a társadalmi kontrollt szeretnénk megerősíteni azzal, hogy az állampolgárok számára objektív adatok vagy tényszerű állítások segítségével rámutatunk a politikai szférában tett kijelentések valóságtartalmára.
Tevékenységünk nem kötődik egyetlen politikai párthoz sem. Bár kétségtelen, hogy minden, a projektünkben résztvevő ember rendelkezik saját egyéni preferenciával, munkánk során arra törekszünk, hogy ez a legkisebb mértékben se tudjon befolyásolni minket.