MOLNÁR Csaba Demokratikus Koalíció
ÁLLÍTÁSOK
„… mivel a Demokratikus Koalíció jelenleg a leges-leginkább Európa-párti párt Magyarországon, ezt nem mi mondjuk, erről készült egyébként egy kutatás, ami összehasonlította a magyar pártok programjait, hogy melyik leginkább új és erős Európát akar.”
Indoklás
Ezt az állítást ELDÖNTHETETLENként ítéljük meg, mivel – bár dolgoztunk rajta – nem találtuk meg ezt a kutatást. Molnár Csaba facebook oldalán is feltettük a kérdést, hogy meg tudná-e nevezni, hogy melyik kutatás alapján állította azt, amit, de erre nem kaptunk sajnos választ. Ez nem jelenti azt, hogy Molnár Csabának ne lenne igaza ebben az állításban, nem zárható ki, hogy valójában csak mi nem találtuk meg ezt a kutatást. Ezért arra kérjük olvasóinkat, hogy amennyiben Önök találkoznának ezzel a kutatással, akkor azt írják meg nekünk.
„Rajtunk kívül például nincsen olyan párt Magyarországon, ami történelmi távlatban egy egységes Európai Egyesült Államokat szeretne.”
Indoklás
Ez az állítás HAMIS, mivel Magyarországon létezik olyan párt, amely már a nevében is felvállalta ezt az elképzelést, ez pedig az Európai Föderalista Párt.
„Készült egy-másfél hónappal ezelőtt egy nagy európai közvélemény-kutatás, 10 európai uniós tagállamban csinálták meg [...] míg a nyugat-európai polgárok azok inkább sikertelennek tartották az Európai Uniót a saját életükre tekintve, úgy a magyarok inkább sikeresnek, és míg Nyugat-Európában annak volt többsége, hogy nem kell erősebb Európa, úgy Magyarországon annak volt relatív többsége, hogy erősebb Európa kell.”
Indoklás
ELDÖNTHETETLEN, mert az általunk nem ismert kutatásra hivatkozik.
„… ebben a kutatásban egyetlenegy országban volt annak többsége, relatív többsége, hogy erősebb Európa legyen, több együttműködés és kevesebb szuverenitás, a 10 megkérdezett országból csak Magyarországon volt így.”
Indoklás
ELDÖNTHETETLEN, mert az általunk nem ismert kutatásra hivatkozik.
„… ez a kutatás ez azt mondja, hogy Magyarországon, ha összehasonlítjuk azt a háromféle embert, hogy ki kéne lépni az Európai Unióból, az Európai Unió ugyanilyen maradjon, mint most, vagy akár legyen egy közös európai kormány, e közül a három tétel közül a legtöbben akár az erős Európa közös kormánnyal rendelkező erősebb Európára voksoltak ezen a kutatáson.”
Indoklás
ELDÖNTHETETLEN, mert az általunk nem ismert kutatásra hivatkozik.
„Magyarországon az öt évvel ezelőtti európai parlamenti választásokon 36% körüli részvételi arány volt, a 10 évvel ezelőttin pedig 39% körüli, és ez mind a kettő adat ez magasabb volt az Európai Uniós átlagnál.”
Indoklás
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke, európai parlamenti listájának második helyezettje volt az ATV Start című műsorának vendége.
A videó megtekinthető az alábbi linken >
Kapcsolódó cikkek