MOLNÁR Csaba
ÁLLÍTÁSOK
„… az igazi nagy meglepetése az európai parlamenti választásoknak nem az volt, hogy a DK Budapesten a legerősebb ellenzéki párttá vált, hiszen korábban is tudtuk, hogy komoly a támogatottságunk Budapesten. Hanem az, hogy a megyei jogú városok egy jelentős részében is a legerősebb ellenzéki párttá váltunk.”
Indoklás
Ezt az állítást kicsit szét kell választani, ugyanis az első része, vagyis az, hogy mi volt az EP-választás legnagyobb meglepetése, és hogy a DK-n belül tudták, hogy Budapesten a párt erős, lényegtelen a mi szempontukból. Ami minket érdekel az az, hogy tényleg a DK lett-e a legerősebb ellenzéki párt a megyei jogú városok egy jelentős részében. Ezt viszont a Republikon Intézet összesítése egyértelműen bebizonyítja, hogy nem igaz, mivel a 23 megyei jogú városból tizenhétben a Jobbik, hatban pedig a Magyar Szocialista Párt lett a legerősebb ellenzéki párt, tehát az állítás HAMIS.
„Az biztos, hogy a DK-nak ez a 10 ezer fő, picit alatti taglétszáma. Ez is egyébként egy nagyon magas pártlétszám, a harmadik legmagasabb Magyarországon.”
Indoklás
Ez az állítás ELDÖNTHETLEN, mivel nem tudjuk, hogy a magyarországi pártoknak mekkora a hivatalos taglétszáma, mivel erről nem vezet semmilyen szervezet objektív statisztikát, egyedül a pártok által kibocsátot statisztikákra támaszkodhatunk, ami viszont nem ellenőrízhető, hogy mennyire valós vagy sem.
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke, európai parlamenti listájának második helyezettje volt az ATV Start című műsorának vendége.
A videó megtekinthető az alábbi linken >
Kapcsolódó cikkek